kék vércse

Hazai előfordulás
Elsősorban Magyarország középső és keleti részén, az Alföld sík vidékein költ. A pásztoroló legeltetéssel hasznosított gyepek szárnyékerdeinek, a természetközeli alföldi szántóterületek fasorainak jellemző költőfaja. A stabil költőtelepek jelentős kiterjedésű gyepterületeken és azok környezetében találhatóak, de még sík területen is kifejezetten kerüli a zárt erdőtömböket. A Tiszántúl kötött talajú síkságai (Hortobágy, Bihari-sík, Körös–Maros köze pusztaterületei) az állomány mintegy 60%-ának adnak otthont. Jelentős költőállománya található a Duna–Tisza közének északi részén, a Jászságban, a Hevesi-síkon és a Borsodi-Mezőségben is. A homokhátság kivételével a Kiskunságban is sok helyen megtalálhatóak telepei, különösen a Dunamenti-síkon. Kis példányszámú, szigetszerű költőállományai vannak a Dunántúlon a Mosoni-síkon és a Sárvíz-völgyében. Telepesen költ, de fészket nem épít, ezért elterjedését a megfelelő élőhelyeken rendelkezésre álló fészekkínálat befolyásolja. A közelmúltig a vetésivarjú-kolóniákhoz kötődött, mára az ismert állomány túlnyomó többsége műfészekben költ. Gyakori társfészkelői a csóka, az erdei fülesbagoly, a vörös vércse, az örvös galamb, a kis őrgébics, a szarka és olykor a dolmányos varjú is. A modellezések eredményei alapján előfordulása a szikes és szikesedésre hajlamos gyepek, a máshová nem besorolható fás szárú növényzet (facsoportok), a kötött talajon vagy domb- és hegyvidéken előforduló zárt gyepek és a máshová nem besorolható lágy szárú növényzet (pl. mezsgyék, szegélyterületek) előfordulásával van összefüggésben. A gyepek mellett időszakosan vadászik rovarokban és kisemlősökben gazdag, extenzíven kezelt mezőgazdasági kultúrákban is, ahol a növényzet kellően alacsony. 

Időbeli előfordulás
Az első példányok április végén érkeznek, és párba állva azonnal fészekfoglalásba kezdenek. A költőállomány nagyobb része május végéig megérkezik, de megkésett vagy második éves, a szaporodásból kimaradó példányai még június végén is megjelenhetnek a költőtelepeken. Költési időszaka alig 2 hónap, de a kirepült fiókák még hetekig, akár szeptemberig is a költőtelepek környékén tartózkodhatnak. Őszre folyamatosan nő aggregációs hajlama, őszi éjszakázóhelyek alakulnak a költőtelepeken és olyan területeken is, ahol mindössze néhány költőpár figyelhető meg. A vonulási csúcs során évente jellemzően 3500–5000 példányt figyelnek meg egyszerre Magyarországon. Egyes fiatal példányok a szeptember második felében induló, dél felé tartó vonulás megkezdése előtt Észak-Európáig is kóborolnak, akár 2000 km távolságra is eljutva.

A hazai fészkelőállomány nagysága
Állományát az 1990-es években 2000–2200, 2003–2007 között 600–900, 2019-ben 1200–1300 párra becsülték. Ez közelítőleg megegyezik az 1990-es évek második felében becsültekkel.

Természetvédelem
Védelmének és kutatásának évszázados hagyománya van Magyarországon. A műfészkek telepes rendszerben történő kihelyezése napjainkban is a megtelepítés hatékony eszköze. A fenntartható kékvércse-védelmet segíti ugyan a vetési varjú védett státusza, ugyanakkor a varjúállomány elterjedésének alakulása és a vele kapcsolatos konfliktusok kedvezőtlen irányokat mutatnak. Élőhelyét az egyre intenzívebbé váló mezőgazdaság, a vegyszerhasználat fokozódása és a legeltetett állatok számának csökkenése veszélyezteti. Számos élőhely-rekonstrukció  tapasztalata  áll  rendelkezésre a kékvércse-barát gazdálkodási módok gyakorlati megvalósításához, az élőhelyek kezelését 2009 óta célirányos agrártámogatás is segíti.

Forrás: Palatitz P., Solt Sz., Horváth É. & Fehérvári P. 2022. Kék vércse. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 444–446.